You are currently viewing Pénzügyes hallgatónkat is kitüntették a Pedagógus napon

Pénzügyes hallgatónkat is kitüntették a Pedagógus napon

Országszerte minden év június első vasárnapján, Pedagógusnapon köszöntik a bölcsődés, az óvódás gyerekek „oktatóit”, valamint az általános és középiskolai tanítókat és tanárokat. Ők azok, akik a gyermekévek alatt a tudás mellett etikai és erkölcsi tudnivalókat adnak át és összetartó közösségeket formálnak, vezetnek. Bár a felsőoktatásban dolgozó oktató, kutató és adminisztratív munkatársak már fiatal felnőttekkel találkoznak munkájuk során, a BME GTK-n hagyományként minden évben megünnepeljük a Pedagógusnapot, mert hiszünk abban, hogy a közösen töltött évek alatt nemcsak a hallgatók tudását gyarapítjuk, hanem részt veszünk a személyiségük formálódásának ebben az izgalmas szakaszában is.

E jeles napon a BME Rektora valamint a GTK Dékánja, a Kari Tanács javaslata alapján, díjakat és kitüntetéseket ad át azoknak a hallgatóknak, oktatóknak, munkatársaknak, akik sokszor a munkaköri kötelességeiken is túlmutató, közmegbecsülésre érdemesítő tevékenységet, kiemelkedő oktató és kutató munkát végeznek.

Rektori Dicséretben részesül:
dr. Nemeslaki András – tanszékvezető, egyetemi tanár, Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék
Vargáné Édes Emőke Tünde – hivatalvezető, Dékáni Hivatal

Dékáni Dicséretben részesül:
dr. Einhorn Ágnes – egyetemi docens, Idegen Nyelvi Központ
Erdei János – mesteroktató, Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék
Gazdag-Takács Márta – ügyvivő szakértő, Dékáni Hivatal
dr. Mészárosné Merbler Éva – igazgatóhelyettes, Mérnöktovábbképző Intézet
Szabó Bálint – egyetemi tanársegéd, Ergonómia és Pszichológia Tanszék
Tóth-Bozó Brigitta – tanársegéd, Közgazdaságtan Tanszék

A Kari Emlékérmet kapja:
dr. Pataki Béla – egyetemi docens, Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék

A Kari Kutatási Díjat senior kategóriában kapja:
dr. Bethlendi András – egyetemi docens, Pénzügyek Tanszék

A Kari Kutatási Díjat junior kategóriában kapja:
dr. Paksi Dániel – tanársegéd, Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

A Kar Kiváló Oktatója címben részesül:
Oroszné dr. Perger Mónika – adjunktus, Ergonómia és Pszichológia Tanszék

Címzetes egyetemi tanári címben részesül:
dr. Bodnár Gabriella – egyetemi docens, Ergonómia és Pszichológia Tanszék

Tanszékvezetői Dicséretben részesül:
dr. Bethlendi András – egyetemi docens, Pénzügyek Tanszék
Käsz Katalin – tudományos segédmunkatárs,
dr. Mezei Kitti – adjunktus, Üzleti Jog Tanszék
dr. Solt Eszter Éva – adjunktus, Pénzügyek Tanszék
dr. Somogyi Róbert – adjunktus, Pénzügyek Tanszék
dr. Türei Sándor Zoltán – adjunktus, Közgazdaságtan Tanszék
dr. Valkó László – címzetes egyetemi tanár, Környezetgazdaságtan Tanszék
Vörös Kinga Borbála – ügyvivő szakértő, Üzleti Jog Tanszék

Igazgatói Dicséretben részesül:
Felegyi György – műszaki ügyintéző, Mérnöktovábbképző Intézet
dr. Jámbor Emőke – egyetemi docens, Idegen Nyelvi Központ
Riba Gábor – testnevelő tanár, Testnevelési Központ

Hivatalvezetői Dicséretben részesül:
Füzesi Hedvig Judit – nemzetközi tanulmányi ügyintéző, Dékáni Hivatal
Györkis Bernadett – HR ügyintéző, Dékáni Hivatal

A Kar Kiváló Hallgatója címben részesül:
BSc
Kocsó Barbara – Gazdálkodási és Menedzsment alapszak
Oláh Adél – Kommunikáció és Médiatudomány alapszak
Székely Orsolya – Műszaki Menedzser alapszak

MSc
Bodri Szabolcs – Kommunikáció és Médiatudomány mesterszak
Paulics Lilla – Műszaki Menedzser mesterszak
Stempler Balázs – Pénzügy mesterszak

A Kari Hallgatói Díjat kapja:
dr. Böcskei Elvira – tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, Pénzügyek Tanszék

A pedagógusnapi díjátadó összefoglalója alább visszanézhető:

Az elismerésben részesült hallgatóknak, oktatóknak és munkatársaknak szeretettel gratulálunk, kitartást és további sikereket kívánunk!

Az eredeti cikk elérhető: https://www.gtk.bme.hu/blog/pedagogusnapi-kituntetesek-2021